08-07-25

 img61/2123/bakaistvnqn6.gif

1948. július 25-én Szekszárdon megszületett Baka István (+Szeged, 1995. szeptember 20). A költői képalkotás és a szerepjáték-költészet egyik legjelentősebb megújítója, író, műfordító, szerkesztő.  

1966-ban érettségizett a szekszárdi Garay János Gimnáziumban, majd 1972-ben a JATE magyar-orosz szakán kapott tanári oklevelet.
Első verseit Ilia Mihály jelentette meg a Tiszatájban 1969-ben.

Utolsó egyetemi tanévét Leningrádban töltötte, ahol egész alkotói pályáját meghatározó élményeket szerzett. Életreszóló barátságot kötött a periférián tengődő, de lázas szellemi életet élő intelligencia néhány képviselőjével, akik beavatták a szamizdat irodalom olvasásának misztériumába. Itt fedezte fel Mandelstamot, Szosznorát, Brodszkijt, és itt döbbent rá Magyarország provincia-mivoltára. Ennek hatására kezdte magát nemzeti elkötelezettségű költőnek vallani.
Két esztendőnyi szekszárdi tanári munka után, 1974-ben került vissza Szegedre, ahol a Kincskereső munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. Szerkesztőségi szobájában, Szeged egyik fontos szellemi műhelyében, a magyarországi és a határon túli kultúra sok-sok jelentős személyisége megfordult.
Költészetére legnagyobb hatást műfordító munkája mellett a komolyzene gyakorolta. Zenei élményből született - saját megfogalmazása szerint - verseinek szonátaformája is.
Munkásságát több díjjal és kitüntetéssel ismerték el. A legfontosabbak: Clevelandi József Attila-díj, Graves-, József Attila-, Weöres Sándor- Tiszatáj- és Babits-díj, Déry-jutalom, Pro Urbe-díj Szekszárd, Szegedért Emlékérem.
A Sztyepan Pehotnij testamentuma című kötete 1994-ben az Év Könyve lett.

Baka István életéről, munkásságáról IDEkattintva olvashattok!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Komment

Eddig 2 komment érkezett
  • 1. Baka Tünde:
    2009. 01. 21. 11:49

    Kedves Maya!
    Nagy örömmel fedeztem fel, hogy Baka István megjelenik a honlapján.
    Hogy még pontosabb legyen, helyesbíteni szeretnék: a megadott - Baka Isván életét és munkásságát bemutató - honlap (SZTE Egyetemi Könyvtár) nagyon szép és fontos, de évek óta nem frissül, mert azóta van Baka Istvánnak és a róla elnevezett alapítványnak saját oldala. Ezt én, a költő özvegye készítem, és folyamatosan bővítem. Nem állítom, hogy naprakész, de amennyire időm engedi, törekszem azzá tenni.
    Címe: www.baka.hu
    Üdvözlettel: Baka Tünde



  • 2. maya50:
    2009. 01. 22. 6:26

    Kedves Tünde!
    Nagy meglepetést, de egyúttal örömöt is szerzett a látogatásával. Hálásan köszönöm a megtisztelő honlap ajánlását. Tegnap frissiben feltettem, e blog folytatásaként nyitott mayablogja-2 oldalamra - néhány Baka István verssel. Bevallom, Baka István versfordításainak (orosz klasszikusok) nagy rajongója vagyok.
    Üdvözlettel: Maya



Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.