maya blogja

**Nyílt levél**

**Magyarország valamennyi múltbeli, jelenlegi, és jövőbeni**

**Miniszterelnökéhez, Köztársasági elnökéhez,**

**összes állampolgárához!**

20 év telt el a rendszerváltás óta, amely idő alatt egy gyerekből már felnőtt lesz. Megismeri saját magát, eldönti,milyen életet szeretne élni, hogy képzeli a jövőjét. Úgy gondolom, ha egy gyerektől elvárjuk, hogy 20 éves korára ezt el tudja dönteni, akkor ugyanezt elvárhatjuk egy országtól is!

Vegyük sorra, a fontosabb dolgokat, amik az elmúlt 20-21 évben történtek:

A rendszerváltás, dicséretes módon vér nélkül zajlott le, Európai mércével is fejlett alkotmány született, kialakult a jogállamiság, megszülettek a demokrácia működéséhez szükséges intézmények, elindulhatott a privatizáció. Az első demokratikusan megtartott választás is sikeresen lezajlott, országunknak új demokratikusan megválasztott kormánya lett.

Az **Antall kormány** elkezdte működtetni az új intézményrendszert, végrehajtotta a privatizáció nagy részét, alapvetően jól mentek a dolgok, azonban ezekkel az évekkel kapcsolatban két észrevételt tennék. Abból az pénzből, ami az állami cégek és lakások értékesítéséből befolyt, át kellett volna alakítani az adórendszert, csökkenteni a fizetendő személyi jövedelemadó kulcsokat, és ezzel egy időben tudatosítani az emberekkel, hogy az állam abból a pénzből tud csak gazdálkodni, amit mi mindannyian, adó formájában befizetünk. Ezeket a befizetéseket kőkeményen ellenőrizni kellett volna, és **bezárni mindenféle kiskaput**. El kellett volna mondani, hogy a rendszerváltás az állampolgárra nézve is nagyobb felelősséget ró, hiszen az új rendszer az öngondoskodásról szól. Nem csak jogaink vannak, hanem kötelességeink is. A másik észrevétel: nagyon nagy hiba volt a termelőszövetkezetek szétverése. Ezeket meg kellett volna hagyni, de át kellett volna alakítani magán cégekké, ahol mindenki az általa bevitt földterület értékének megfelelő tulajdonrésszel rendelkezik, és a fel nem osztható vagyont is ugyan ilyen arányban tulajdonolja.

A **Horn kormány** dicséretes módon nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket a 2/3-os győzelem biztosított számukra, önmérsékletet tanúsítottak. Rendbe kellett tenni a költségvetést, amit többnyire sikeresen meg is oldottak. Ők sem mondták el azonban állampolgárainknak, és nem tudatosították, hogy az állam nem tudja minden problémájukat megoldani. Még mindig meghagytak bennünket abban a tudatban, hogy állam-bácsi minden gondunkat, bajunkat megoldja. Nem tudtak javítani az adófizetési morálon, és a korrupción sem. Rájöttek viszont, hogy az ország csak akkor juthat előre, ha fejlesztésekbe kezd, autópályát, metrót, színházat épít.

Az **első Orbán kormány** úgy gondolta, nem azt az utat kell járni, amit elődei elkezdtek. Leállította a metró építést, a Nemzeti Színház építését, illetve újat épített, lassította az autópálya építések ütemét. Lett megfigyelési ügy, Simicska - APEH ügy, Millenáris park ügy, Országimázs központ, Ezüsthajó,
készültek olyan filmek állami pénzből, amit soha mozik nem vetítettek (Bánk bán), vásároltunk stadioni beléptető rendszereket állami pénzből, (Tomika) amit soha senki sem használt, stb. Jó dolog volt viszont a turizmus fejlesztése, a lakásvásárlás támogatása, kamattámogatás, Széchenyi terv.

A 2002 -es a választási küzdelemben az aktuális hatalom szembe állította egymással az ország két oldalát. Elterjedt az a felfogás, az a jó polgár, aki velünk van, aki ellenünk, az idegenszerű, kommunista, ellenség, stb. Az a felfogás sajnos az óta is megvan, és mára már szinte kötelezővé vált. Ma már nem ellenfél van, hanem ellenség, nem becsületes küzdelem van, hanem egymás porig alázása, és ebben sajnos a jobboldal élen jár, annak ellenére, hogy kereszténynek, és konzervatívnak mondja magát. Ez a viselkedés viszont mindennek mondható kivéve a keresztényit, és konzervatívot. A 2002-es választásokat megnyerte a **Meggyesi kormány. **Elkezdődött a harc, a vesztes fél nem tudott beletörődni a vereségbe, a győztes pedig úgy érezte, ha már győzött meg kell tennie, amit ígért, vagy annak legalábbis nagy részét. Jogos volt ugyan a közalkalmazotti béremelés, de ma már tudjuk, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége ezt nem tette lehetővé. Az ellenzék minden eszközzel próbálta megakadályozni a kormány tevékenységét, és megpróbálta Meggyesi Pétert is ellehetetleníteni, (Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a D 209-es ügynök valószínűleg hozzásegítette az országot ahhoz, hogy létrejöhessen a rendszerváltás, ez azonban akkor senkinek nem számított.), ami végül sikerült is.

Jött **az első Gyurcsány kormány. **Megalakulásakor volt nem egészen két év a választásokig. Két lehetősége volt. Vagy belekezd azonnal a reformokba, de akkor kockáztatja, hogy elveszti a legközelebbi választásokat, és azokat az eredményeket, amiket addig elér. Várható volt, hogy a FIDESZ nem fogja folytatni, amit ők elkezdenek, akkor pedig feleslegesen teszik ki az embereket a reformokkal járó tortúrának. Maradt a másik megoldás, felkészülnek a következő ciklusra, előkészítik a reformokat, próbálnak keveset ígérni, és megnyerni a választásokat. A taktika bejött.

Megalakult a **második Gyurcsány kormány. **A kormány, megalakulásakor két hibát követett el. A győzelem után az őszödi beszédet, nem abban a körben kellett volna elmondani, hanem a nagy nyilvánosságnak, kicsit szalonképesebb formában. Felnőttnek kellett volna tekinteni az embereket, és meg kellett volna ragadni azt a történelmi lehetőséget, amikor a rendszerváltás utáni legkedvezőbb alkalom kínálkozott arra, hogy elmondják az embereknek a rendszerváltás lényegét. A segítségünket kellett volna kérni ahhoz, ami a kormány valódi célja volt, egy fejlett európai, középen álló, demokratikus ország létrehozásához. A második hiba az volt, hogy a pártnak önmagában is rendet kellett volna tenni. Azokat a vezetőket lett volna szabad csak nyilvánosság elé engedni, akik teljes mellszélességgel kiállnak a vállalt célok mellett. Azok a reformok, amiket a kormány meg akart valósítani - lehet, hogy néhol finomításokkal, - de megállták a helyüket, nem róttak aránytalanul nagy terhet senkire sem, viszont alkalmasak voltak arra, hogy egy új szemléletet alapozzanak meg. Ezzel szemben mi történt?  Kiszivárgott az őszödi beszéd. Az ellenzék kiragadott részletekből, hamis mondanivalót kreált mögé, a Miniszterelnök, és a párt meg hagyta. Megértem azt az ijedtséget, amit kiváltott a reakció, és azt is, hogy igyekeztek minél kisebb áldozatokkal megúszni a zavargásokat, de ennek a következménye az lett, hogy tehetetlenné, védekezővé váltak, és képtelenek voltak kiállni a saját igazuk mellett. Rossz volt a kommunikáció! Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövettek. Becsületükre váljék viszont, hogy mindennek ellenére, próbáltak a reformokból minél többet megvalósítani, azonban ezt mindenki igyekezett megakadályozni. A gazdasági válság kialakulása még tovább rontott a helyzeten. (Érdekes módon, az ellenzék akkor azt kommunikálta, nincs is gazdasági válság, csak a saját maguk által okozott károkat kell elhárítani.) Belülről egyéni érdekek miatt akadályozták a kormányt, kívülről pedig azért, nehogy sikereket érjen el, mert akkor a FIDESZ megint csak ellenzékbe kényszerül, ami már nem fért bele az elképzeléseikbe. Szinte úgy nézett ki, az lett a meghatározó elv, minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk. Hiába igyekeztek, a hatalmat azonban nem sikerült megszerezniük, bár nagyon szerették volna.

Jött **a Bajnai kormány.** Felvállalták, hogy politika-mentesen, szigorúan gazdasági törvényszerűségek alapján, rendbe teszik a gazdaságot. Ezt meg is tették, a gazdaság elindult egy nagyon enyhén, de fejlődő pályán. Jó volt a viszony az Uniós országokkal, az IMF-el, és a szomszédos országokkal. Oroszországgal, és Kínával is kialakulóban volt egy normális gazdasági együttműködés lehetősége.

**2010-ben ismét nyert Orbán Viktor, és kormányt alakíthatott. **Nyolc éven keresztül mást sem hallhattunk, mint azt, hogy ők készen állnak a kormányzásra. Amikor arra került sor, hogy most már tényleg kormányozni kell, akkor kiderült, hogy elképzelésük sincs semmiről azon kívül, hogy növelni kellene valami módon a költségvetés hiányát, és hogy lehet magukat minél jobban megszilárdítani a hatalomban. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet növelni a hiányt, akkor kezdődött meg a "visszaszámlálás". Először összevesztek az IMF-el, és az Unióval. Mondtak butaságokat, pl "Görögországhoz hasonlóan, bennünket is államcsőd fenyeget", felszámolták a demokratikus intézményrendszert, tönkretették a devizahiteleseket. Megnyirbálták az Alkotmánybíróság jogkörét, felszámolták a költségvetési tanácsot, a nemzeti bank függetlenségét, az ÁSZ élére pártkatonákat ültettek, új média tanácsot és médiatörvényt alkottak, válságadókat vetettek ki, (Érdekes módon, most már volt világgazdasági válság, amikor már az ország elkezdett fejlődni, magához térni.) Államosították a magánnyugdíj pénztárakat, "SZABAD" választást biztosítottak mindenki számára, hogy maga döntsön a nyugdíja ügyében. Ha visszatér az állami nyugdíjkasszához, - kegyet gyakorolnak - és beszámítják az államosított magánnyugdíjpénztárba befizetett összeget, de ha valaki maradni akarna, akkor tudomásul kell vennie, hogy elveszíti az állami nyugdíjra való jogosultságát. Készül az új alkotmány, visszamenőleges hatályú törvényeket hoztak, sikerült kivívniuk az Unió és a nyugati sajtó nemtetszés nyilvánítását. Visszatért az idő, amikor a hatalomhoz és a párthoz való kötődés a legnagyobb érték, amikor félni kell a sajtónak és a médiának, ha valamit leír, azzal kinek az érzékenységét sérti meg, és annak milyen következménye lesz. Minden területre párthű emberek kerültek, aki nem az, annak pedig helye sincs a közigazgatásban, vagy a közalkalmazottak között. Bármikor, indoklás nélkül fel lehet mondani bárkinek. Emlékezetem szerint, az elmúlt 50 évben nem volt még olyan politikai hatalom országunk élén, aki ilyen rövid idő alatt, ennyit ártott volna az országnak.

Mik lesznek a mostani kormány intézkedéseinek következményei?

Teljesen elszigetelődik az ország, az UNIO nem vesz komolyan bennünket, meg van rá minden esélyünk, hogy eljárást indítsanak a kormány ellen. Oroszország soha nem fog komolyan venni (a kormányt), hisz emlékezzünk vissza rá, milyen nyilatkozatokat hallottunk tőlük az utóbbi években az oroszokkal kapcsolatban. Kína sem áll velünk szóba, nem valószínű, hogy finanszírozna bármit is, vagy ha mégis, akkor olyan áron, hogy ő járjon **nagyon** jól. A környező országok jó részével sikerült hűvös viszonyt kialakítani a kettős állampolgárság kapcsán. Az IMF-el, aki az elsők között nyújtott segítséget számunkra, sikerült az első találkozáskor összeveszni, úgyszintén az EU gazdasági ügyekért felelős küldöttségével. A költségvetés hiánya a különböző "trükközések" hatására talán még 2 évig tartható, de mi lesz utána? Ha nem lesznek reformok, és sajnos megszorítások, akkor három év múlva nem lesz finanszírozható a nyugdíjkassza és az állam működése. Ha hitelt kell felvenni, kitől, és milyen feltételekkel tehetjük? Ha nem fogunk hitelt kapni, akkor majd a lakosság megtakarított, bankokban elhelyezett pénzéhez fognak hozzányúlni, vagy lakásaikat állami tulajdonba venni, jön az ingatlanadó, minden ingatlanra? Az új alkotmányban nem lesz benne a magánvagyon védelme! MEGTEHETIK! Már jövőre senki sem fog kapni semmiféle ellátást, ha nem tud igazolni egy évben legalább 30 nap munkaviszonyt. Ezt még el is fogadnám, ha lennének munkahelyek, és csak azon múlna, hogy valaki akar dolgozni vagy nem. Mi lesz ezekkel az emberekkel jövőre?  Gondolja végig mindenki! Ha a munkahelyén valakinek valamilyen gondja támad a munkáltatójával, hova tud fordulni? Hol van az a felügyeleti rendszer, ami kialakult az elmúlt 20 évben? Hol van az átláthatóság? Ha valamelyik törvény rosszul van megfogalmazva, hova lehet fordulni? Mit csinálunk, ha 2 év múlva megszavazzák, hogy mindenki visszamenőleg fizesse be a személyi jövedelemadót, mert mégsem fér bele a költségvetésbe, a 16%-os jövedelemadó? Vannak olyan emberek, akiknek ez pld havi 100 ezer forintot jelent, az két évre visszamenőleg, 2 millió 400 ezer Ft. EZ MEGTÖRTÉNHET! Minden további nélkül meg van a lehetőség arra, ha egy közalkalmazott, vagy köztisztviselő nemtetszését fejezi ki a kormány valamely lépésével szemben, már kapja is a felmondó levelét, indoklás nélkül. Ha egy rádió, TV csatorna, vagy egy újság olyan hírt közöl, ami nem felel meg a média-hatóság elvárásainak, minden további nélkül megbüntetheti több millió forintra, amivel akár a működését is lehetetlenné teheti. A FIDESZ 10 év alatt 1 millió új munkahelyet ígért. Jelenleg új munkahelyről nem igazán hallottunk, kivéve az Mercedes és az új Opel fejlesztések kapcsán. (Amit még az előző kormány hozott létre.) Elbocsátásokról annál inkább. Miből lesz így fejlődés, hogy lehet elérni a 6 % -os GDP növekedést, amit ígértek?

56 éves vagyok, de ha nekem bárki a rendszerváltáskor azt mondja, hogy ilyesmi nálunk még egyszer előfordulhat, azt mondom, ilyen nincs, ilyen nem létezhet. Ha pedig azt mondja, hogy ez annak az Orbán Viktornak a kormányzása alatt fog megismétlődni, akit én 1989-ben Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédéért egy nagyon öntudatos bátor embernek ismertem meg, aki demokrácia elkötelezettje, még ki is nevetem, és azt mondom nem normális.  Elindultunk egy úton, amely nem előre, hanem visszafele visz az időben, és minél tovább megyünk visszafele, lefele a lejtőn, annál nehezebb lesz visszafordulni. Ha egyszer vége lesz ennek az időszaknak, akkor kezdhetünk elölről szinte mindent.

Miért tesszük ezt? Miért nem kezdünk el gondolkozni? Miért hagyjuk, hogy pár ember hataloméhsége miatt szembe forduljon egymással az ország két része? Miért hagyjuk, hogy semmivé váljon minden, amiért 20 évig küzdöttünk, áldozatokat vállaltunk. Miért nem lehetnek olyan kormányaink, akik tisztelik elődeik eredményeit, folytatják azokat, és nem akarnak szembe menni azzal, amit az előző kormány jól csinált. Miért nem az a céljuk, hogy elődeik eredményeit tovább tökéletesítsék, a hibájából tanuljanak, és megpróbálják jobban, eredményesebben tenni a dolgukat? 2010-ig minden kormány ért el komoly sikereket, és kudarcokat, tagjai lettünk a NATO-nak,(emlékeztek Horn Gyulát hülyének nevezték akkoriban) az UNIO-nak, egy demokratikus, jogállami rendszert építettünk. Elkövettünk hibákat, elértünk komoly eredményeket, de összességében mindig előre mentünk. Most először azt látom, hogy ez másként van.

Magyarország valamennyi polgárának nevében kérem a jelenlegi, és minden elkövetkező miniszterelnökünket, hogy ne rombolja le SOHA elődei munkáját, tanuljon a hibájukból, de maradjon azon az úton, amelyen a rendszerváltáskor elindultunk. Ne akarjunk (fülke ) forradalmat csinálni, mert az mindig áldozatokkal jár, hol nagyobbal, hol kisebbel. Próbáljunk meg békét kötni egymással, próbáljuk meg a másik embert úgy tisztelni, mint önmagunkat. Aki hibát követ el, azt ne elítéljük, hanem próbáljunk meg segíteni a hibáinak kijavításában. Természetesen a bűnt, az erőszakot el kell ítélni, de azt hagyjuk a bűnüldöző szervekre, a bíróságokra. A demokrácia és hatalom, a becsület és megbocsátás, a párthűség és tisztán látás, a vetélkedés és szeretet, olyan értékek, amelyek nagyon jól megférnek egymás mellett. Nem kell vagy egyiket, vagy másikat választani, lehet mindet egyszerre. Ha ezt tesszük, meggyőződésem, hogy az ország nem visszafele fog menni a lejtőn, hanem előre az emelkedőn, és egyszer csak felérünk a csúcsra.

Nőjünk fel a korunkhoz. Ha 21 éves korunkra eljutottunk az egyetemre, ne akarjunk visszamenni a bölcsődébe. Van még pár évünk, amíg tanulhatunk az iskolában, de azután meg **kell** álljunk a saját lábunkon. Döntsünk felelősen, döntsük el, hova akarunk tartozni. A fejlett Európai országokhoz, vagy a diktatórikus fejletlen országokhoz. Úgy akarunk rendet, hogy mindenki jól érezze magát, vagy úgy, hogy csak a gazdagok érzik jól magukat? Úgy akarunk sikereket elérni, hogy elmondhassa mindenki, ezt én tettem, ebben én is benne voltam, vagy úgy, hogy pár ember elmondhassa magáról, én sikeres vagyok!

Arra kérlek benneteket, az ország minden állampolgárát, hogy próbáljunk meg kollektíven, bölcsen gondolkozni. Próbáljuk úgy meggátolni a jelenlegi folyamatokat, hogy józan ésszel, indulatoktól mentesen érjük el a célunkat. Mi nem forradalmat akarunk, mi egy békés, boldog országban szeretnénk élni, és ne hagyjuk, hogy ebben bárki megakadályozzon. Gondoljunk a gyerekeinkre, unokáinkra. Számukra milyen jövőt képzelünk? Diktatúrát, vagy demokráciát? Nyomort vagy jólétet? Biztonságot, vagy bizonytalanságot?

Tegyük a dolgunkat, és próbáljunk meg mindig egy kicsit jobbak lenni, egy kicsit többet tenni, és ne felejtsük el a céljainkat!

Békés, szabad, boldog országban szeretnénk élni, ahol mindenkit megbecsülnek, ahol mindenki számít.

Egy hazáját szerető MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR

(Szerzője számomra ismeretlen)

Molnár Péter: Tüzet kéne rakni

Állok a baromfiüzlet előtti sorban, a nagycsarnokban.
Generációk állnak… Ahogy Voga&Turnovszky megénekelte annak idején.
Lassan haladunk, csoszogva, jön Karácsony, ilyenkor mindenki valamivel többet, valami mást, kicsit többért, mint egyébkor.
Előttem idős néni, hatalmas, gyékényből font szatyorral, ilyet is a hetvenes évek közepén láttam utoljára, akkor is Nyíregyházán, a piacon. Nincs az idős asszonyon semmi különös, vele egyidős kabátja szürke, nyaka köré zöld sálat tekert, fején hatalmas, lila kötött sapka. A lábán barna, magasszárú, végig fűzős cipő. Pont olyan, mint nagyanyámé volt. (Az ő cipőjének nyelvét kivágtam egyszer, mert kellett a bőr a csúzlimhoz.)
Magas, elegáns hölgy kerül sorra, divatos, hosszú kabátja makulátlan, karján csinos bevásárló kosár, kezén puha kesztyű, a budai úriasszony őstípusa. Először pulykamell filét választ gondosan, aztán két csirkét, szemrevételezi az elé kínált portékát, az egyiket kicserélteti, nem elég dundi vagy nem elég sárga, mindegy is. Vesz még egy kacsát, ellenőrzi, hogy a mája szép-e, meg tyúkot, egy felet, levesnek. Előttem a néni toporog, fejét forgatja, mint aki kiutat keres.
A hölgy közben áttért a felvágottakra, baromfivirslit választ, egy kilót, pulykakolbászt is. Megkérdi elég füstölt-e, és azt is, ugye nem csípős? Azt a vendégei nem szeretik. Végül kér még csirkemell sonkát is, mert hidegtál is készül, és azt a sonkát a lánya nagyon kedveli. Az idős asszony közben döntést hoz, kilép a sorból és indulna, de a kiszolgáló hölgy utánaszól:
- Tessék maradni Márti néni, a hölgy rögtön végez, és már maga jönne!
Az én kopott öregasszonyom kényszeredetten lép az ablakhoz, és nagyon halkan kérdez:
- Van fagyasztott szárny, Zsuzsikám? Vinnék két csomaggal.
Az eladó jókedvű, nevetve kérdezi mamikát, miért nem visz frisset, az most akciós, olcsóbb, mint a mélyhűtött. A néni szabódik, aztán kér kétszer egy kilót, közben magyarázza: Egyiket kirántja, másikból pörkölt lesz, az ember igen szereti.
Az ablak mögött a férfi kiszolgáló most érzi idejét a poénnak.
- Vigyen combot meg mellet, mama! Olyan zsenge, kenyérre lehet kenni. Hát egyszer van Karácsony, nem igaz?
A harsány hang megdermeszti a sorban állókat, magam, kis híján felszisszenek. A férfi körülnéz, megérti a helyzet tragikumát. Ránéz eladótársára, lassan félretolja: Hagyd, majd én.
Nejlonszatyrot fog, rakja a szárnyakat, aztán méri. Rakja a következőt, de először a combok közé markol, aztán két hatalmas csirkemellet ejt a combokra, végül egy összemaroknyi szárny következik.. Ezt nem méri le, csak harsányan kiáltja: Ahogy a kedves vevő kérte, kettő kiló a szárny, éppen hatszáz forint!
A csirkeszárnynak 499.- forint kilója, akciósan. Kilódítja a két szatyrot a néni elé, elveszi a remegő kézből az ezrest, és visszaad egy ötszázast, aztán kiszól az ablakon, sürgetően:
- Tessék jönni, kinek mit adhatok?

Fiatal pár áll az illatszerrel és háztartási vegyi áruval kereskedő üzletlánc boltjának pénztáránál. Nagyon rosszul öltözöttek Az asszony mellett babakocsi, benne az új generáció, a testet öltött jövő. A férj elkeseredetten kotor pénztárcájába, egyre kisebb címletű bankjegyek kerülnek elő, aztán a csöri: húszasok, tízesek, ötösök. A pénztáros kislány előtt két, bőröndnyi csomag pelenka, ő pedig vár türelmesen. A férj végül feladja, átteszi párja kezébe a pénzt, és halkan annyit mond: Az egyiket visszaviszem.
Szürke gyapjúfelöltős, kalapos, idősebb úr lép ki a sorból, tartok tőle, most fogyott el a türelme, reklamálni fog a fiataloknál, miért nem előbb számoltak? Megfogja az apuka karját.
- Várjon, fiatalember.
Tárcájából előveszi az üzletlánc pontgyűjtő füzetét, és odaadja a pénztárosnak.
- Erre jár húsz százalék kedvezmény, mert betelt. Ha úgy sem elég a pénzük, kérem, a maradék összeget hozzám üsse be, kisasszony!
A fiatalok hálálkodnak, a férfi legyint, látszik rajta, hogy zavarban van. A házaspár végül távozik pelenkástul, babakocsistul. A kalapos úr visszaáll a helyére a sorba, a mögötte álló férfi pedig megszorítja a könyökét: Ez szép volt, Miklós.
A kalapos ismét legyint; hagyjuk.

Most következhetne a tanulság.
Most kellene leírnom, hogy mekkora keserűséget éreztem, amikor egy délelőtt, egyetlen óra leforgása alatt láthattam mindezt. Arról kellene írnom, nem a mi hibánk, nem mi juttattuk ide magunkat, másokat. Arról hogy a statisztikák szerint, a munkával töltött órák számát tekintve Magyarország világelső, de a munka ellenértékét tekintve nincs olyan hosszú lista, amelyre rákerülhetnénk, mert csak az úgynevezett harmadik világ-béli országok közt jutna nekünk hely! Nem teszem. Most, nem. Mert jön Karácsony, és én nem politikáról akartam írni. Hanem idemásolni egy vers néhány sorát, befejezésképpen.

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!”

Ezeket a sorokat József Attila írta, 1922. novemberében.
Hát rakjuk meg végre azt a nagy-nagy tüzet, barátaim! Fogjuk meg végre egymás kezét, öleljük át egymás vállát, karoljunk egymásba nagyon szorosan. Mert azt, ami a következő két-három évben ránk vár, ez a nemzet másképpen nem lesz képes túlélni.
Erről szerettem volna írni ma, kedves olvasóm.

Európa közepén
2008. december 21.

Tolnay Ákos: A Szíved kövesd!
 
Egyek vagyunk. Sokan vallják, valljuk ezt világszerte - de vajon a szívünkben valóban készek vagyunk-e élni az üzenet igazságát? Vagy ez is csak egy jól hangzó frázis részünkről, divatos spirituális szlogen, amelynek hangoztatásával máris magasabbrendűnek érezhetjük magunkat a hallgatagoknál. Az embernél például, aki nem beszélt sokat, sőt, élete vége felé meg sem szólalt - de hűséggel és bizonyossággal ültette a fákat a domboldalon, ahol élt... és némaságában végül teremtett egy gyönyörű, örömhozó szigetet azok számára, akik a nyugalmat keresik a káoszban.
Azt hiszem, a hősök a Földön éppen ezek a faültető, néma emberek. Akik nem várnak elismerést, csak teszik a dolgukat, egy jobb világért. Szívük üzenetére figyelve. Alázattal, és hálával - az életért.
Baj van, és ezt bizony mi idéztük elő. Együtt. A bolygó válságos állapotát éli. Ha nem lépünk mindnyájan és azonnal - saját "fészkeinket" pusztítjuk el. És azokat, akiket - saját állításunk szerint - szeretünk.
Nincs több idő. Nézz körül a környezetedben, a világban, vagy ha az hitelesebb információ számodra, hallgasd végig a felébredt döntéshozók vészjelzéseit - cselekednünk ITT és MOST kell. Már nincs holnap, eszmélésünk megkésettsége így is számtalan lehetőséget megsemmisített körülöttünk.
A kényelemszeretet persze mást mondat velünk. Ahogyan bűnbak-kereső, halogató természetünk is, amelyet emberi egónk a felismerhetetlenségig gyúrt bennünk önmagunk ellenségévé. És lehet, hogy észre sem vettük... Talán ez az üzenet is csak egy vállrándítást, vagy egy türelmetlen hümmögést vált ki abból, aki olvassa. Mert a világban zajló bajok csakis akkor válnak valóságossá az egó számára, ha azok kifejezetten és célirányosan érintik saját közérzetünket. "Mi közöm ahhoz? Van nekem anélkül is elég problémám. Biztosan megérdemelte, hogy így járt..." - Lépj csak ki az utcára. Hányszor csattan fel e felháborodott kérdés a járókelőkben egy-egy kellemetlen helyzet láttán vagy hallatán? Őszintén felelj.
Az Egységben azonban nincs kívülállóság. Ha a tenger vizét felkavarja egy villám, az minden egyes hullámra hatással van. Ha a világ túlsó felén megkínoznak egy gyermeket, annak fájdalma bennünket is érint. Ha a lelkedben szenvedés van, az kihat a környezeted lelkiállapotára is. Az energia nincs térhez és időhöz kötve. Felelősek vagyunk valamennyien - egymásért és önmagunkért.
Okozhatsz fájdalmat másnak - de a szenvedés bumerángként tér vissza hozzád. Kívánhatod embertársadnak a rosszat - de az ártó üzenetet végül Neked kell befogadnod. Te csak szeress, és imádkozz azért, hogy minden létező megtalálja az örömét, a boldogságát a világban. És ha a másik viselkedése dühöt, vagy fölény érzetét váltja ki belőled - tekints magadra, és húzd ki a szálkát a szívedből. A felismerés ugyanis Téged tükröz. A másik csak felvállalta fejlődésedért a tanító nem mindig hálás szerepét. Összefogásban dolgozunk mind, még ha nem is mindig tudunk róla. Segítőnek, támogatónak érkeztünk egymás világába, még akkor is, ha a fizikai látszat és az egó időnként félrevezet ez ügyben.
Egyek vagyunk. Így is kellene élnünk - bölcsességgel, békével, szeretettel a szívünkben. Nem ártva soha a másik "tenger-cseppnek". És akkor kitárt szárnyainkkal Igaz Önvalónkat élnénk - ragyogással, isteni fénnyel.
Bekövetkezik az is. De miért ne gyorsítsuk fel az ébredés folyamatát? Miért ne fújjunk ébresztőt alvó testvéreinknek? Miért ne foghatnánk össze ITT és MOST egy jobb világért?
A lelkes bólogatás már nem elég. Tettek kellenek.
Földanyánk haldoklik - a diagnózis, a kórkép egyértelmű. Még akkor is, ha az egó megint csak azt ismételgeti: "Mi közöm ahhoz? Van nekem anélkül is elég problémám. Biztosan megérdemelte, hogy így járt...". Megérdemelte, hogy így bántunk vele? Módosítsuk így a kérdést. Egység-tudat ide vagy oda, az letagadhatatlan, hogy Földanyánk nélkül nem vagyunk mi sem... Még az sem, aki ujjával épp a másikra mutogat, felelősségrevonással, számonkérően... Mi tettük. Együtt. Kivétel nélkül, mind. A pusztító munkában sikerült összeadni erőinket.
Vajon létrejön-e összefogásunk akkor is, amikor gyógyítani kell? Azonnal és elkerülhetetlenül.
Remélhetőleg nincs szülő, aki azt kívánná gyermekének, hogy ne legyen lehetősége belefeledkezni az óceán szépségébe, a levegő tisztaságába, az érett alma ízébe, a játék örömébe, a barátok nevetésébe... a szerelem áldásába, a pillanat boldogságába, az élet csoda-voltába... Gyermekeink, unokáink jövője a tét. És immár a mi jelenünk is.
...mert nehéz naponta szembesülni a természeti katasztrófákról szóló híradásokkal, amelyeknek száma egyre nő... mert nem könnyű a szemébe nézni annak a hajléktalannak, aki egyik napról a másikra került az utcára, önhibáján kívül, és mára mindent elveszített maga körül... mert nem egyszerű körbetekinteni és azt látni: az emberek száját durvaságok hagyják el, ritkává vált az ölelés, a segítő szó és tett... hogy összeesküvés-elméletektől hangos a világ, ahelyett, hogy a szeretet és a bizalom művészetét tanítanák a létezőknek... és a reményt, a hitet. A létezés örömét.
Összefogás nélkül nem sikerülhet.
Ez egy olyan misszió, amelyben valamennyiünkre szükség van.
Meg kell fognunk egymás kezét és azt mondani: "Veled vagyok, a közös célért. Szívvel-lélekkel."
És elindulni... Egyszerre lépve, egyszerre dobbanva. A Szív szavát követve. Rendíthetetlenül.
Inspirálni egymást abban, hogy mosollyal, derűvel, optimizmussal tekintsünk a világra.
Inspirálni egymást abban, hogy szeretettel, türelemmel, elfogadással és elismeréssel közelítsünk minden létezőhöz, ítéletek és elvárások nélkül.
Inspirálni egymást abban, hogy higgyünk önmagunkban és álmainkban, tettekbe és ölelésekbe olvasszuk lényünk tisztaságát, fényét.
Inspirálni egymást abban, hogy felismerjük, kik vagyunk és hová tartunk.
Inspirálni egymást abban, hogy elfogadjuk tisztán: minden egyén szenvedése - az Egész szenvedése. Az állatok fájdalma is. Állítólag ha minden ember csak egyetlen napra áttérne a vegetáriánus étrendre, máris erősödne e lemondás által Földanyánk kínja.
Inspirálni egymást abban, hogy csak a test-templomhoz méltó táplálékot vegyük magunkhoz - bioételeket, ezzel máris segítve a biogazdák, fákat ültető emberek misszióját.
Inspirálni egymást abban, hogy meglássuk: e törekvések támogatásával máris tettünk a víz, a talaj és a levegő tisztaságáért.
Inspirálni egymást abban, hogy rádöbbenjünk: mennyi szemetet hagyunk magunk mögött minden egyes lépésünkkor. És változtatni tudatosodással, takarékossággal, újrafelhasználással... kreativitással... Műanyag szatyor helyett saját táskával való bevásárlással, állandó autóhasználat helyett sétával és kerékpározással...
Számtalan megoldás létezik. Tégy minden nap egy kicsivel többet - és nagyon sokat teszel máris, az Egyért. Önmagadért. A másikért. A bolygóért.
A jövőért.
Fogjunk Össze Egy Jobb Világért!
Ma még sikerülhet... Inspiráljuk egymást, Barátaim!

Aszalós Sándor: Trianonról

Illyés Gyula irta, hogy Trianon a franciáknak a kéjlaképités csodáját jelenti, nekünk magyaroknak pedig a gyászt, mert a Trianon palotában aláirt békeszerződés során vertek idegenbe minden harmadik magyart. A magyar nemzet ezt a traumát mind a mai napig nem tudta sem feldolgozni sem megemészteni mert sem a Horthy sem a II.VH-t követő időszakban a szellemi történelmi helyzetek erre lehetőséget sem adtak. A Horthy rendszernek egyik lényege volt a revizió, átitatva erős soviniszta érzelmekkel, ezért a reális szembenézés a Trianonhoz vezető úttal érthetően elmaradt. Elmaradt az elvesztett II.VH után is, mert egy olyan rendszer részei lettünk, melyben a „proletár internacionalizmus“ szellemtelensége ezt nem tette lehetővé.

Trianonról ma is érzelmi alapokon álló legendák, megfogalmazások léteznek igen sokszor a médiákban is melyek igazodnak egy réteg érzületéhez és ez a felfogás nem engedi a reális elemzések során megállapitott eredmények köztudatba való átmenetét. Pedig erre nemcsak szükség van, hanem az elkövetkezendő időszak egyik feladata a történelmi múltunk helyes értelmezése minden felesleges túlfűtöttségtől mentesen.

Trianonnal kapcsolatos legendák közé tartozik többek között a Kun Béla féle Tanácsköztársaság időszakának értékelése, Szabó Dezső által az Elsodort falu c művében megfogalmazott vádak a „hátország“ árulásáról.

Pedig a Trianonhoz vezető út igen messziről indul, és egyik fő oka a nemzetiségek létszáma, állapota, helyzete volt.

Magyarországon a nemzetiségek száma 1780-re már meghaladta a magyarok számát. A nemzetiségeken belül túlsulyba kerültek a szlávok, Erdélyben pedig lassan a románság lett a többségi nemzetiség a magyarral szemben. Erdélyben – mely nem volt Magyarország része, hiszen az 1848-as forradalom 12 pontja közül pont az utolsó mondta ki Erdéllyel való egyesülés vágyát, mely 1867 után következett be egyoldalúan - problémát jelentett az, hogy az erdélyi románokat hivatalosan nem tekintették soha nemzetiségnek, hiszen mindig három nemzetről (magyar, német, székely(!)) és négy vallásról beszéltek. (katolikus, unitárius, protestáns és görög-keleti – ortodox). A reformkor idején a nemzeti öntudat kialakulása csúcspontján kevesen észlelték a nemzetiségekben rejlő veszélyt, pedig olyanok figyelmeztettek erre mint Széchenyi István, a legnagyobb magyar a Magyar akadémia körül és a Hunnia cimű kiváló munkáiban, valamint Wesselényi Miklós a Szózat a szláv nemzetiség ügyén c. könyvében. Ebben a művében Wesselényi Miklós a Habsburg Birodalom föderalizálásának első programját dolgozta ki és nemcsak társadalmi reformokra, hanem a birodalom államszerkezetének és nemzetiségpolitikájának a módosítására is javaslatot tett. De Wesselényi sem mentes a XIX. században kialakult magyar nemzeti és nemzetiségpolitikai gondolkodástól. Wesselényi úgy gondolta,hogy a történelmi magyar állam határain belül, csak a magyar lehet „államalkotó”, és ahogy megfogalmazta: egyedül a magyar lehet „polgári alkotmányunk s államunk fenntartására” alkalmasnak. Ahogy kifejezte a törvényhozásban és igazgatásban egy országon belül, „több nyelv nem létezhetik”. Wesselényi politikai elemzésének téves pontjai ellenére Széchenyivel együtt előrevetitették a nemzetiségiek jövőbeni viselkedését. Az 1848/49-es szabadságharc pedig világosan megmutatta, hogy a nemzetiségek, elsősorban a románok, szerbek, horvátok miként is gondolják, képzelik el a saját jövőjüket.

A kiegyezés után a magyar elképzelések jelentős része megvalósult, ujra egyesült Magyarország és Erdély, megtörtént az un. kiegyezés. De ez a kiegyezés csak a Habsburg uralkodóház és a magyar arisztokrácia között történt meg, mert elmaradt a nemzetiségekkel, és a társadalom többi rétegével való kiegyezés. A háttéralkukból pedig kihagyták a cseh nemzetet, pedig nemcsak létszámuk, hanem gazdasági helyzetük miatt is indokolt lett volna – hiszen a későbbi Monarchia legfejletteb részéről volt szó.

A kiegyezés igy elég felemás állapotot eredményezett, kétségkivül sok pozitivummal a magyarok számára.

Tefner Zoltán nagyon pontosan fogalmazta meg, hogy „a Monarchiában a tizenegy népcsoport közül nem mindegyiknek volt ez a helyzet egyértelmű. Többen más jellegű politikai rendszert szerettek volna, amelyben nemzeti céljaikért hatékonyabban tudtak volna dolgozni. Ilyen csoportot alkotott a cseh nemzet, amely kimaradt az 1867. évi alkuból, s nem érvényesültek sem trialista, (Bécsből, Budapestről és Prágából irányított háromközpontú birodalom) sem föderalista reformtervei. A birodalomból kifelé kívánkoztak az olaszok is, rájuk az éppen születőben levő olasz nemzeti állam hatott nagy vonzerővel. Az Erdélyben nagy számban élő románság számára a kialakuló Románia hasonlót jelentett, mint az olaszoknak Garibaldi radikális-nemzeti mozgalma. Az utóbbiak csoportjához sorolhatók a magyar korona országterületén élő szerbek, akik a Balkán nagy részét belakó szerb nép részének tekintették magukat, s politikai pártjaik nagy része vérmes híve volt Nagy-Szerbia kialakításának.“ Azzal, hogy az 1867-es törvények a birodalom nyugati felén alapjában véve a centralista, s ennek következményeként bizonyos értelemben az abszolutisztikus rendszert vezették be, olyan ellentmondásokat keltettek a politikai rendszerben, amelyek az obstrukción kívül sok más engedetlenségi mozgalmat is szinte törvényszerűvé tettek. A föderációs elvekből a gyakorlatban nem sok maradt.

Különösen figyelmet érdemel a Monarchián belül a csehek helyzete, mert egy nagy történelmi múltú népről van szó, amely teljes egészében a birodalom határain belül élt az önálló államiság legcsekélyebb feltételei nélkül. A föderalizmus tehát, amely Hohenwart programjának a lényegét alkotta, a csehek egyértelmű politikai akaratnyilvánítása volt. Ez alkotta a cseh államjogi mozgalom lényegét. 1868 augusztusában meg is fogalmazták ezt programot abban a memorandumban, amelyben az állt, hogy a Vencel-korona országai, Csehország, Morvaország és Szilézia kapjanak különállást a Monarchián belül. Az úgynevezett cseh alapcikkely, a Fundamentenartikel 1871-ben ezt az elképzelést próbálta törvényerőre emeltetni az osztrák parlamentben, s elismertetni a Monarchia politikai vezetőivel mind a két birodalomrészben. A cseh tervezet a dualista rendszert alapvető elveiben kérdőjelezte volna meg. A cseh alapcikkely nagy önállóságot is követelt, például gazdasági természetű ügyekben. Ezeket a törekvéseket vétózták meg rendre a magyar politikai vezetök, nem látva a birodalom törékeny politikai lényegét.

Külpolitikában – melynek vezetője gróf Andrássy Gyula volt – elsősorban az oroszellenesség nyilvánult meg. (Az orosz álláspont az 1853-54. évi krími háborúban tanúsított oroszellenes osztrák fegyveres semlegesség miatt az elpusztítandó ellenfelek közé "emelte" a Habsburg Birodalmat is. Az oroszok szemében az oszmánok és az ausztriai németek mellett az 1867. évi kiegyezés után a magyarok is ellenséggé léptek elő. A dualizmus létrejötte közvetlen előidézője volt az 1867 nyarán Moszkvában szervezett - eredetileg etnográfiai kiállításnak indult - szláv kongresszusnak is. Ekkor születtek meg Oroszországban az első tekintélyes monográfiák e témában. A pánszlávizmus egyik szellemi atyja Nyikolaj Danyilevszkij, már a Magyar Királyságot olyan "politikai varangyként" jellemezte, amely "Oroszország csapásai alatt meg fog semmisülni, a magyarság pedig fel fog oldódni a szláv tengerben". Danyilevszkij elgondolásai között már ekkor szerepelt egy szerb-horvát-szlovén állam, egy cseh-szlovák-morva királyság, Nagy-Bulgária, Nagy-Románia. Kárpátalja pedig, szerinte, egyértelműen "ősi orosz föld". Az ily módon a Habsburg és az Oszmán Birodalom területén létrejövő, többnyire szláv államok tehát függetlenek maradtak volna. Csupán föderációt alkotnak, amelynek központja Konstantinápoly, "igazi" nevén: "Cárgrád". Ennek az államszövetségnek a segítségével Oroszország Európa fölött hegemóniához jut, s így az Amerikai Egyesült Államokkal meg fogja tudni teremteni a harmonikus világegyensúlyt!)

A Monarchia szempontjából az egyik fontos külpolitikai esemény az orosz-török háború volt. Az 1877–78-as orosz–török háborúban a török seregek megsemmisítô vereséget szenvedtek. A törökre kényszerített 1878. március 3-i San Stefanó-i béke azonban így is radikálisan átszabta a Balkán politikai térképét. (A béke során kizárólag orosz érdekek érvényesülnek) A San Stefanó-i békével az Oszmán Birodalom európai „hagyatékának" nagyrésze úgy osztatott fel, hogy azzal ismét Oroszország került stratégiailag előnyös helyzetbe. Nagy-Bulgáriában a békeszerződés értelmében orosz katonaság állomásozhatott, s a bolgár állami adminisztráció felépítésének a feladatát orosz „tanácsadókra" ruházták. Ilyen mértékű orosz befolyás egyetlen nagyhatalom számára sem volt elfogadható. A nyugati hatalmak ezért rákényszerítették Oroszországra azt, hogy a vitás kérdésekről nagyhatalmi konferencia döntsön.

Az 1878. június 13-tól július 13-ig Berlinben ülésező konferencia berlini kongresszusként vonult be a történelembe, melynek összehívása és megtartása Andrássy Gyula külpolitikai tevékenységének legkiemelkedőbb eseménye volt. Mint a monarchia első megbízottja olyan tanácskozásokon, melyeken Bismarck, Gorcsakov, Beaconsfield lord vettek részt, nemcsak kitűnően állta meg a helyét, hanem képes is volt álláspontjának érvényt szerezni.

A kongresszus legfontosabb döntése a San Stefanóban létrehozott nagy bolgár állam három részre osztása volt. Északon, Szófia környékén autonóm bolgár fejedelemség alakult, az ettől délre fekvő Kelet-Rumélia pedig félautonóm státust kapott. Végül a bolgárok, szerbek és görögök által egyaránt igényelt Macedónia, valamint a görögök és a bolgárok által követelt Trákia az albán területekkel és Tesszáliával együtt továbbra is török fennhatóság alatt maradt. Oroszország igy jelentősen veszitett, melynek eredménye volt, hogy kilépett a "Szent Szövetségből" mely Franciaország ellen irányult és még Metternich hozta "kalap" alá. Oroszország azonnal egyezményt kötött Franciaországgal és Oroszország részéről elkezdődött a pánszláv eszmék erőszakos felgyorsitása, és kemény propagandája a Monarchia területén élő szlávok körében, de azon kivül is. (Szerbia orosz befolyás alatt állt, és többször is provokált békétlenséget a Balkánon.) Kárpát-medencében az egyházi eredetű szláv politikai elit ellenségének tekintette a vármegyei hatalmat szilárdan kezében tartó magyar nemességet, és természetes szövetségesnek a szláv nagyhatalmat, Oroszországot tekintette. A csehek a trializmus magyar részről való megvétózása miatt egyre jobban Oroszország felé fordultak, mert benne látták nemzeti függetlenségük létrejöttét. A Monarchiából a lengyelek is kifelé tekintettek nehezitve a birodalom nemzetiségi problémáit.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az első világháború tulajdonképpen 1878-ban kezdődött. A „Berlini konferencia“ után 1879-ben Németország és a Monarchia oroszellenes éllel köt szövetséget mely "kettős szövetség" elnevezéssel került be a történelembe, majd Olaszországgal kiegészülve “hármas szövetséggé” alakult. Megkezdődött a nagyhatalmak tömbbe való szövetkezése és a nagyarányú fegyverkezés. Európa elindult a végzetes világháború felé vezető döcögös úton.

A külpolitikai helyzet mellett a magyar nemzetiségi politika is előrevetitette a Monarchia felbomlását, mert a magyar belpolitika a nemzetiségekkel szemben nem volt sem helyes sem előnyös.

A világháború már csak a végső stáció volt a Monarchia megszűnésében, de a birodalom felbomlása és Magyarország határainak megváltozása a világháború nélkül is bekövetkezett volna. A történelmi Magyarország abban a formájában nem maradhatott fenn, és a területen lakó nemzetiségek már nem akartak együtt élni.

A világháború után a győztes nagyhatalmak a területi elrendezésnél két alapelvet kívántak érvényre juttatni: az önrendelkezési jogot és a nemzeti összetartozás elvét, de a győztesek ezt a két elvet érdekeik szerint alkalmazták, mely Magyarország számára tragikus eredménnyel járt, többek között azért is, mert a határok kijelölése nem az előzetesen hangoztatott etnikai elvek alapján történtek, hanem stratégiai célokat szolgáló kommunikációs és gazdasági érvek határozták meg, hiszen Csallóköz, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Arad vagy Beregszász miért került az utódállamokhoz, az, hogy a béke miért ebben a formájában valósult meg, annak semmi köze nincs az évszázados folyamatokhoz- ahogy ezt Ablonczy Balázs történész is kifejtette. Jól látható az, hogy a békekonferencián résztvevő győztes hatalmak szembefordultak azokkal az elvekkel, amelyek a háború utáni rendezés alapját jelentették volna. Röviddel a békekonferencia megnyitása után már nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaország korábbi elképzelései ellenére hogyan kívánja kezelni ezt a kérdést, hiszen Franciaország az első világháború utáni rendezést saját biztonsága megteremtésének kívánta alárendelni.

A határok kérdésével három szinten foglalkoztak. A Legfelsőbb Tanácsban, a Külügyminiszterek Tanácsában és a határmegállapító bizottságokban. A bizottságok munkájukat 1919. február közepén, másfél hónappal a békekonferencia megnyitása után kezdték meg. Elnökei és alelnökei kivétel nélkül franciák voltak.

A határmegállapító bizottságok nem konzultáltak a vesztesekkel, egyszer sem hallgatták meg képviselőjüket, Magyarország határait úgy jelölték ki, hogy csak Benešt, a román és a szerb képviselőket hallgatták meg, így csak az utódállamok startégiai, gazdasági érdekei érvényesültek, holott a nemzetiségi viszonyokat a győztesek jól ismerték, szakértőik pontosan tisztában voltak a helyzettel, ezt a békekonferencia vitái és egyértelműen mutatják. Ìgy a határokat nem etnikai alapon, hanem közlekedési, stratégiai és földrajzi szempontok figyelembevételével alakitották ki. Ezt támasztja alá a román-magyar határról a jugoszláv-román határmegállapító bizottság olasz képviselőjének világos kijelentése: "minden vasútvonalnak, amely elengedhetetlen egy ország gazdasága és stratégiai biztonsága szempontjából, az adott állam területén kell maradnia, még ha idegen lakosok lakta területen halad is át" De Jules Cambon ismert francia diplomata, hazája békedelegációjának tagjának kijelentése is azt bizonyítja, hogy Clemenceau teljes vehemenciával támogatta az utódállamok sokszor hamis adatokon nyugvó területi követeléseiket.

Az 1919-1921 évekre vonatkozóan megnyíltak a francia levéltárak melyekben a korszakra vonatkozó francia dokumentumokat kutatta Ádám Magda.

A történésznő egy interjú során kifejtette, hogy a franciák nem siettek publikálni a versailles-i – igy a Nagy-Trianon palotában aláirt magyar békeszerződés - dokumentumait, mert azokból egyértelműen kiderül, hogy Franciaország felelőssége az ezer sebből vérző versailles-i békerendszer létrehozásában óriási, annak rossz és súlyos következményei lesznek. Ezt a békekonferencia meghatározó személyiségei már a döntés meghozatalakor is tudták. Azzal is tisztában voltak, hogy a közreműködésükkel megalkotott Trianoni békeszerződés különösen sok igazságtalanságot tartalmaz.

Többek között azért is, mert a Nagy Trianon Palotában aláirt béke egy diktátum volt és a békekötést megelözően a Bizottság a nemzetiségek zsákmányszerzési követeléseit támogatta. Lloyd George a hires fontainebleaui memorandumában fogalmazta meg a következőket: „Soha nem lesz béke Délkelet-Európában, ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. Ezért én a béke vezérelvének azt tenném, hogy, amennyire emberileg lehetséges, a különböző népfajok kapják meg saját hazájukat, és hogy az emberi szempont előzzön meg minden stratégiai, gazdasági vagy közlekedési szempontot, melyek rendszerint más módon is realizálhatók”. Az angol miniszterelnök a londoni tanácskozáson még keményebben fogalmazott, amikor Philippe Berthelot-val, a francia delegáció vezetőjével vitázott, aki ellenezte a magyar békefeltételek revideálását: „Vajon lehetséges, hogy Berthelot úr valóban azt hiszi, hogy béke uralkodik majd Közép-Európában, ha idővel kiderül, hogy a magyarok követelései jogosak voltak és, hogy egész magyar közösségeket - barmok módjára - átadták Csehszlovákiának és Romániának egyszerűen azért, mert a konferencia nem volt hajlandó a magyar ügyet megvizsgálni?”

-------------------------------------------------------

1/ Ego sum gallicus captivus – Francia menekültek Magyarországon, Budapest 1980 Európa,- Illyés Gyula elöszava

2/ Az ország lakossága az 1780-as években meghaladta a 9 milliót. Az ország lakói közül mintegy 3,5 millió volt a magyar, a románok 1,5 milliónyian, a szlovákok 1,2 milliónyian, a szétszórtan élő németek pedig 1,1 milliónyian lehettek. A horvátok számát 800 ezerre, a szerbekét 600 ezerre, az ukránokét és ruszinokét pedig 300 ezerre becsülhetjük. Körülbelül ugyanennyi volt az örmények, görögök és más népek összlétszáma is.

1840-ben ben Magyarország lakossága (Erdély nélkül) 9,94 millió, ebből 43,63% magyar, 16,94% szlovák, 10,25% német, és 12,22% román.

Erdély 1,7 milliós lakosságából 28% magyar, 13,11% német és 58,49% román.

3/ Külpolitika, népcsoport, tömegtájékoztatás –Valóság 2006. június XLIX. évfolyam 6. szám

4/ Ablonczy Balázs beszélgetése Zahorán Csabával 2006.10.06

5/ „A bizottság feladata alapvetően abban állt , hogy az új csehszlovák állam, nem pedig Magyarország határait kijelölje.”

6/ Ádám Magda: Francia diplomáciai iratok 1-3, Akadémiai Kiadó Budapest 2006.

7/ Új megvilágításban a Kárpát-medence I. világháború utáni története. Interjú Ádám Magda történésszel. - Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle XL évf. 2005.2. szám május.

8/ Interjú Ádám Magda történésszel- U.O

(Forrás: IDEkattintva olvasható!)

Amióta megnyitottam maya50 nicknéven a blogomat, a neten elszaporodtak a különböző elnevezésű "Mayák". Érdekes dolgokra leltem a neten, barangolásaim közben. A többi M(m)aya bloggerinától, fórumozótól elhatárolom magamat, valamint a neten maya50 freemail-címet megadó, azon regisztráló személyektől is. Magam részéről maya50-et kizárólag nickként használom, ezzel is csak néhány irodalmi fórumon és ismerős bloggernél fordulok meg (nagyon ritkán), freemail címmel pedig egyáltalán nem rendelkezem. gmail-t használok, de azt sem  maya50-ként teszem.

A blog szerkesztése (közkívánatra) folytatódik egy másik helyen - katt IDE!

Kedves Barátaim, kedves Látogatóim!

Eljött az idő, hogy elköszönjek és bezárjam a blogot. Fájó szívvel teszem, de meg kell tennem. Olyan sok anyag gyűlt össze, hogy egyre nehezebben kezelhető a blog.

Még nem döntöttem el, hogy újat nyitok-e. További kellemes időtöltést, kikapcsolódást kívánok az idelátogatóknak! Az teljesen természetes, hogy Bodnár Évával zárom a blogomat, hisz Ő az a Barátom, aki akkor jött, amikor mindenki más ment...!! Ő tudja, mi a véleményem az általa írott, alábbi vers keletkezésének körülményeiről (ellentétes az érzéseivel), mégis megmaradt lelkem részének. 

Reményik Sándor - A visszhang korrigál

Fájt a szívem - és fájó rejtekéből
Három szócskát világgá röpítettem,
E három szót: Mi mindig búcsúzunk!
E három szónak halk visszhangja támadt,
Visszaverték a messzi kék hegyek,
A végtelenség és az éjszaka.
De mire megint fülembe jutott:
Értelme furcsán változott a szónak,
S a három szóból csak egyetlenegy lett,
Ez az egy szó, hogy: Viszontlátásra!

Gergely István - Úton

Körülöttem fém-üveg buborék.
Alattam aszfalt, felettem az ég.
Előttem semmi, mögöttem senki.
Egy fontos csak: menni, menni, menni.
Nem nézni, honnan, nem tudni, hova,
nem tudni, mi vár, tor vagy lakoma.
Lényegtelen, mitől vagy kiért futsz,
közömbös, hogy tönkre vagy célba jutsz.
Mindegy, a Nap miért merül éjbe,
s hajnali Hold hogyan hullik fénybe.
Hogy valakinek valakit jelent
a jellegtelen, jelentéktelen,
útmenti csokor s a kopott kereszt,
megfog - egy kanyarig még nem ereszt.
Az is kérdés, egyszer is élek-e,
de ha kettő volna, négy kellene,
s a harmadiknál sírnék, mint gyerek:
már csak egy van, most hová legyek?
De megélni csak egyet adatott.
Hogy meddig tarthat, rejted a napot.
Oldalra és hátra is kell néznem,
Hogy kiszállok, tudjam: Én éltem.

Fazekas Miklós - Festmény

Gyönyörű festővászon
A Tél –
Hófehér láthatár –
Csak porszem néhány madár.
Március hevére, április zöldjére,
Május ecsetjére vár…
S augusztus  vöröse,
Október aranya,
Ha lángra gyúlt –
Csodálatos festmény
Minden év, mi eljövend,
És amely a múlt

Bartalovics Zoltán - Változó árnyék 

Úgy vélem, már mindent elértem.
Nincs bennem űr, ami fájna.
Sem tomboló jó kedv a halálra
ami megtorpanna, ha látna.

Van házam, vagy saját börtönöm
melynek rabja, s őrzője is vagyok.
S ott mormogó ajakkal hagyjatok,
ha a süketség bennem gagyog!

De nyitok én, nyitok rést szememre
s láthatóvá válnak akkor a falak,
a tömény, roppanó-vörös tégláin
elhalt csontos, munkáskéz-akarat.

És látni vélem árnyékát a vágynak
ahogy lopva bújik szegletében el.
Mert magam körül változnak a tárgyak
hisz’, minden várból egyszer menni kell.

De kilincsét mélyen a szívembe rejtem
s ha már posztján nem strázsál bakó,
utak simítják görbült, béna lábam
s késve rájövök: - Élni volna jó!..

Továbbnyitom szemem. Nem csak résnyire.
S retinám lesz Zeusz legszebb égisze!
Villámok hagyják el cirrus hajamat,
kereszten a szög alá kezem beakad.

Mert belőlem nőnek a felhők is
amikor harmatpontban vagyok.
S könnyemben úsznak csillagok,
ha bogárka hátán ragyog.

S őszi tücskök ciripelve rólam vallanak,
ha dunna-fellegködben megvillan a fagy.
És fatörzsekre puha mohát lehellek.
Így talán rám akadsz, még az is meglehet.

Majd meleg szobád csendje sírva én leszek,
ha szalag fonja kezed, legszebb versemet.
Mert tovább élsz, hisz’ benned új valóra válnék,
s ahogy változol, úgy leszek más árnyék.